babás szülőknek


Az egészséges csecsemő a jógában ismert hasi légzéssel lélegzik. Később megtanulja megemelni fejét és mellkasát, miközben felfelé néz: a kobra póz, egy kisbaba előadásában. Ugyanígy számos pózt említhetnénk (magzati tartás, lefelé néző kutyapóz, sáskatartás), amit valószínűleg hamarabb láttunk egy babától, mint egy jógaoktatótól. Ezeknek a kicsiknek az életszemlélete is közelebb áll a jógához, mint a mienk, felnőtteké: a kisbabák a jelenben élnek - nem rágódnak azon, hogy mi volt tegnap és vajon mi lesz holnap - csak a mama arcára, esetleg az előttük lévő játékra koncentrálnak, elégedettségük, nyugalmuk utánozhatatlan. Néha azonban pillanatnyi fáradtságuk, esetleg a pocakfájás kerekedik felül - ilyenkor még nem képesek önmaguk megnyugtatására. Egy gyakorlott szülő talán ismeri a megnyugtató mozdulatokat, de sok édesanya és édesapa tanácstalanul álldogál a síró csecsemő mellett.

A babák és a szülők tehát kölcsönösen tanulhatnának egymástól.




Hat hetes kortól kb. 9 hónapos korig

Baba-jóga programunkban (hat hetes kortól kb. 9 hónapos korig) több olyan jógapóz szerepel, amely a kisbabát megnyugtatja, segíti az elalvásban, az emésztésben, erősíti a neuromuszkuláris fejlődését és fejleszti testtudatát. Az óráinkra járó szülők sokkal magabiztosabbak lesznek szülői szerepükben. Egy olyan világba kerülnek, ahol nincs mobiltelefon, nincs szennyes ruha, házimunka, csak ők ketten. Tekintetük összekapcsolódik, együtt dolgoznak. Kötődésük erősödik, a szülő kezdi megérteni a pici rezdüléseit, milyen hangot ad, ha jól esik neki valami, vagy pl. a sírás előtti kis grimasz felismerése segíti abban, hogy a sírás elkerülhető legyen. Ugyanakkor megtanítja az anyát arra, hogy a baba gondozása jóllehet néha fárasztó, ugyanakkor a kicsi feltétel nélküli szeretetéből, mama iránti rajongásából hatalmas energia nyerhető. Megtanítja a picit kísérő szülőt, hogy az időt ne siettesse, minden pillanatot igyekezzen megélni. A jógán töltött idő szent: a baba és a szülő megerősíti a másikat szeretetében, abban az érzésben, hogy nagyon különlegesek egymás számára.


Kilenc hónapos kortól kb. két éves korig

Úgy kilenc hónapos kortól (amikortól önmaguk is képesek a helyváltoztatásra) két éves korig a nagyobb babák külön csoportba kerülnek, ahol a szülők gyengéd segítségével a kicsik képesek saját maguk felfedezni a jóga örömeit, egyszerű, spontán utánzási készségre alapozva! Mozgásfejlődésüket elősegítő és támogató indirekt gyakorlatok révén sokkal magabiztosabbak lesznek, testtudatuk erősödik, tisztában lesznek azzal, mire képesek. A kis mászók és totyogók játékos módon, kis dalocskák, mondókák segítségével járva, ugrálva, ülve és időnként fekve vesznek részt a foglalkozásokon. A nyugtató, relaxálást segítő gyakorlatok által nyugodtabbak lesznek, s az általános tapasztalat szerint mélyebben és hosszabban alszanak.


Két éves kortól kb. három éves korig

Két éves kortól három éves korig a kicsik egy mulatságos, hangos és felhőtlen szülő-gyerek aktivitás keretében (Anya&Én, illetve Apa&Én Jóga) játékosan tanulják meg a legfontosabb ászánákat, relaxációs pózokat a kicsik kíváncsiságára alapozva. Megtanulják továbbá, hogyan kell érzelmeiket kordába tartani, lecsendesíteni önmagukat, finommotoros készségeiket erősíteni, és koncentrációs készségüket növelni.

Mit hozz magaddal?

Kényelmes pamut ruházatot magad és a baba számára, illetve az egész pici babák számára egy textil pelenkát a fej alá.

Pelenkázóasztal, bébiétel- és tápszermelegítési lehetőség, valamint kispléd a rendelkezésedre áll (ha véletlenül kifogysz az eldobható pellusból, a recepciós lányok abban is tudnak segíteni).

Babakocsival be tudtok jönni, autóval az udvaron le tudsz parkolni. Várunk Benneteket!